HUNSPACE

május 25, 2016
hunspace-1280x853.png
Cégünk csatlakozott a HUNSPACE Magyar Űripari Klaszterhez.

Számos magyar alkatrész kerül a Sentinel–2C és –2D távérzékelési műholdakba, miután több hazai cégből álló beszállítói kör kötött az Európai Unió Copernicus programjához kapcsolódó újabb szerződést. A földmegfigyelés során készülő űrfelvételekhez a következő évtizedben minden európai polgár ingyen hozzáférhet majd.

Az Európai Unió a földmegfigyelési feladatokat célzó Copernicus program végrehajtásával az Európai Űrügynökséget (ESA) bízta meg. A programban négy Sentinel-2 műholdat állítanak pályára, amelyek többek között környezetvédelmi elemzésekhez készítenek felvételeket a Föld felszínéről. A műholdcsalád első példánya már 2015 óta működik, a második a végső teszteket teljesíti, a harmadik és negyedik megépítése napjainkban kezdődik. A másfél tonnás egységek összeállítása legalább 5 évig tart, a sikeréért több száz cég több ezer mérnöke dolgozik. A négy műhold üzembe helyezése után egy-egy földi pontról 2-3 naponta készülhet űrfelvétel.

A hazai űripar előtt számos új lehetőséget nyitott meg, hogy a fokozott kormányzati erőfeszítéseknek köszönhetően Magyarország 2015 novemberében az Európai Űrügynökség (ESA) teljes jogú tagjává vált. A szektor növekvő teljesítőképességét igazolja, hogy kis- és középvállalkozásai egyre szélesebb körben képesek becsatlakozni a nemzetközi együttműködésben megvalósuló munkákba. A lépés növeli a foglalkoztatottságot, és segít Magyarországon tartani a magasan képzett, csúcstechnológiát előállító szakembergárdát.

Forrás:

A NAVIGATOR CSOPORT TAGJA

Julius-Globe Kft.

Teljeskörű fémipari megoldások: egyedi és kisszériás gyártás mérnöki támogatással, tervezéssel és K+F megközelítéssel.


FÉMIPARI TUDÁSKÖZPONT

1998 óta


VÁRJUK MEGKERESÉSÉT

Lépjen velünk kapcsolatba

info@jglobe.hu

+36 (96) 543 281

H-9081 Győrújbarát, István u. 176.