Autopro: A Julius-Globe Kft. egy Győr melletti kisvállalkozás, már több mint húsz éve tevékenyedik csendesen az autóiparban. Keveset hallani róluk, pedig jó pár nagyszabású projekt van a hátuk mögött. Gondolták volna, hogy Győrújbaráton foglalkoznak olajfúró tornyok biztonságtechnikai alkatrészeinek kifejlesztésével is? Rácz Gyula ügyvezetővel beszélgettünk.
– Hogyan foglalná össze a cég tevékenységét?
– Az elmúlt közel 20 évben cégünk folyamatos fejlődésen ment keresztül. Kezdetben elektronikai és mechanikus alkatrészek szerelésével és átmunkálásával foglalkoztunk szinte kizárólag az autóipar számára. Jelenleg több mint kilenc iparágba szállítunk, legnagyobb százalékban az autóipar számára, de beszállítunk a csomagoló-, nyomda-, high-tech-, energia-, gép-, műanyag-, elektronikai-, dohányiparba, illetve az orvosi műszergyártási szektorba is. Ma már precíziós alkatrészek CNC-megmunkálásával, gyártósorok, mérőkészülékek tervezésével és gyártásával foglalkozunk.
– Milyen termékeket gyártanak? Milyen referenciákat említene?
– Precíziós alkatrészeinket, az általunk tervezett és gyártott összeszerelő munkahelyeket, gyártósorokat, szerelő készülékeket, szerszámokat, célgépeket, berendezéseket, végellenőrző készülékeket, mechanikus munkadarab ellenőrzéshez funkciós idomszereket, mérőórás kézi mérőeszközöket és 3D-s mérőgépre munkadarab felfogó készülékeinket a hazai és külföldi piacokon is ismerik. Árbevételünk közel 40 százaléka export tevékenységből adódik. Európában hét országba szállítunk, leghangsúlyosabban németországi, hollandiai, ausztriai és svájci multinacionális cégeknek, de közvetetten szállítunk Európán kívüli piacokra is, például Mexikóba. Referenciaként említeném a Robert Bosch, a Schaeffler, a Körber, a Besi és a KBA csoportot, de szállítunk az Audi, a Federal Mogul, a Coperion, a Siemens és a BOS részére is.
A Julius Globe által gyártott alkatrészek
– Hogyan kapcsolódnak a negyedik ipari forradalomhoz?
– Figyelemmel kísérjük az Ipar 4.0 folyamatokat érintő fejlesztéseket is, amelyeket az általunk tervezett, gyártott és beüzemelt berendezésekbe, készülékekbe építünk be, mint például lézeres és optikai szenzor hálózatokat, kamera-rendszereket és automatizált szerelő rendszereket. Ezáltal segítjük elő a vevőinknél a gyártástechnológiai folyamatok fejlődését és a gyártási kapacitásuk növelését.
– Várhatóak a jövőben fejlesztések? Milyen pályázati lehetőségekkel kívánnak élni?
– Az elmúlt években a sikeres eszköz és kísérleti kutatás-fejlesztéses pályázatoknak köszönhetően sikerült olyan hatékony beruházásokat végrehajtanunk, amely segítségével vevőink számára még szélesebb technológiai palettát tudunk biztosítani. Az elmúlt két évben több CNC megmunkáló gépet, CNC esztergát, CNC köszörűt és 3D koordináta mérőgépet szereztünk be. Évek óta magyarországi és külföldi partner cégek megbízásából kísérleti kutatás-fejlesztést is végzünk. Új kihívást jelentett számunkra, mikor 2015-ben az Adient, a régi Johnson Controls felkérte cégünket konzorciumon belüli kísérleti kutatás-fejlesztés közös részvételére. A konzorciumi vezető meghatározta, hogy a Julius-Globe háromféle 3000-es szériájú prototípus termék családhoz egyes prototípus alkatrészek tervezését és kísérleti gyártását végezze el. A projektet és pályázatot 2017 év végén sikeresen lezártuk. Még egy folyamatban lévő pályázati projektünk van, amely keretében közel egymillió eurót fogunk fejlesztésekre elkölteni.
– Milyen megvalósult kutatás-fejlesztési projektekről számolhat be?
– Az elmúlt években vevőink többször felkértek bennünket adott K+F feladat elvégzésére. Megvalósult projektjeink közé tartozik az autóipar részére a különböző motorblokk szennyeződés vizsgáló berendezés kifejlesztése, digitális kijelzésű, felületi érdesség-mérő berendezés specifikus továbbfejlesztése, üvegtető roló gyártástechnológia fejlesztésének támogatása, nyersanyag továbbító görgő felületi anyagának tapadásmentes és kopásállósági kísérlete, nyersanyag függő optimális bevonatok kísérlete, bevezetése, speciális technológiák és merőberendezések integrálása gyártástechnológia változtatással vevőink termelésébe. Ezen kívül foglalkoztunk orvostechnikai eszköz gyártási kísérletezésével, olajfúró tornyok biztonságtechnikai alkatrészeihez, egységeihez új hőkezelési eljárás kifejlesztésével, szerelt kivitelű és egy anyagból gyártott propeller tervezésével és kivitelezésével illetve egyenes és a csavart lapátú propellerek légáramlás-technikai vizsgálatával is.
– Az oktatás és az ipar kapcsolatának erősítése évek óta központi kérdés a munkahiány enyhítése kapcsán. Önök szponzorként támogatnak egy győri fiatalokból álló hallgatói versenycspatot, a Szengine-t. Milyen együttműködést jelent ez gyakorlatban, miben segítenek nekik?
– Igen, valóban, évek óta cégünk is támogatja ezeknek a tehetséges fiataloknak a munkáját. Megkeresésükre alkatrészeket szoktunk nekik forgácsolni. Legutóbb a hengernyomás indikáláshoz gyártottunk alkatrészeket. A szerelhető inzertek segítségével a csapatnak lehetősége volt a piezo kristályos szenzor megfelelő rögzítésére a motorjuk hengerfejében. Tavaly pedig az EV05 motor főtengely gyártásának előkészületében nyújtottunk segítséget. Figyelemmel kísérjük munkájukat. Öröm látni, hogy mennyi tehetséges, motivált fiatal található a csapatban illetve azt is, hogy a tanulmányaik és vizsgáik mellett marad idő motorfejlesztésre, versenyzésre is.

8 comments
admin
március 30, 2026 at 10:10 de.
Ut wisi enim ad minim veniam, quis nostrud exerci tation ullamcorper suscipit lobortis nisl ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis autem vel eum iriure dolor in hendrerit in vulputate velit esse molestie consequat, vel illum dolore eu feugiat nulla facilisis at vero eros et accumsan et iusto odio dignissim qui blandit praesent luptatum zzril delenit augue duis dolore te feugait nulla facilisi.
admin
március 30, 2026 at 10:10 de.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit, sed diam nonummy nibh euismod tincidunt ut laoreet dolore magna aliquam erat volutpat.
admin
március 30, 2026 at 10:10 de.
Duis autem vel eum iriure dolor in hendrerit in vulputate velit esse molestie consequat, vel illum dolore eu feugiat nulla facilisis at vero eros et accumsan et iusto odio dignissim qui blandit praesent luptatum zzril delenit augue duis dolore te feugait nulla facilisi.

Nam liber tempor cum soluta nobis eleifend option congue nihil imperdiet doming id quod mazim placerat facer possim assum. Typi non habent claritatem insitam; est usus legentis in iis qui facit eorum claritatem. Investigationes demonstraverunt lectores legere me lius quod ii legunt saepius. Claritas est etiam processus dynamicus, qui sequitur mutationem consuetudium lectorum. Mirum est notare quam littera gothica, quam nunc putamus parum claram, anteposuerit litterarum formas humanitatis per seacula quarta decima et quinta decima. Eodem modo typi, qui nunc nobis videntur parum clari, fiant sollemnes in futurum.

Comments are closed.