Cégünk bekerült a BÉT50 kiadványba: A magyar gazdaság rejtett kincsei – 50 inspirálóan érdekes és sikeres vállalat 2017-ben

szeptember 20, 20178
post_12-1280x853.jpg

Kis garázsból a globális megrendelésekig -Julius-Globe Kft.

A Julius-Globe Kft. megbízhatóságának, rugalmasságának és folyamatos fejlesztéseinek köszönheti sikereit. Korszerű gyártástechnológiája, magasan képzett, lojális munkatársai nagy vevői elégedettséget érnek el – főleg a nemzetközi piacon.

Fémből készült, úgynevezett logikai földgömb – ez volt az 1998-ban indult Julius-Globe Kft. első termékeinek egyike. Miként azt Rácz Erika minőségügyi vezető, tulajdonos elmondta, a dinamikusan fejlődő magyar tulajdonú vállalkozás mostanra főleg precíziós forgácsolt alkatrészeinek és készülékeinek közel 60 százaléka exportra megy, de jelentős hazai részesedésük is van.

A modern gépparkkal rendelkező, 2800 négyzetméter alapterületű üzemükben, amely a Győr melletti Győrújbaráton található, jól látszanak a fejlődés egyes állomásai. Nemrégiben az Európai Kiválósági Üzleti Díj elnyerésekor kerültek reflektorfénybe, amelyre azért neveztek be, hogy ne csak Magyarországon mérettessék meg magukat, hanem külföldön is, és így további ismertséget szerezzenek.

Családias környezetben több generáció dolgozik itt együtt. A fiatalos lendületet az idősebb kollégák szakmai tapasztalata és tudása támogatja. A rohamos technológiai fejlődéssel párhuzamosan csapatuk is folyamatosan továbbfejleszti szaktudását.

A negyvenegy fővel működő vállalkozás a munkavállalóinak a viszonylag magasnak számító átlagbérek mellett támogatásokat is nyújt, például lakáshitelt.

Nagy tapasztalataik vannak többek között az egészségügy, a műszertechnika, az autó-, a csomagoló-, a high-tech ipar számára precíziós alkatrészek CNC-megmunkálásában, illetve autóipari beszállítók részére készülékek és komplex munkasorok tervezésében és kivitelezésében.

Első nagy partnerük a Philips volt. Akkoriban egy győri, csak a holland cégnek dolgozó gyárüzemük nagyjából 250 fővel működött három műszakban, itt elektronikai és mechanikus alkatrészeket szereltek, utómunkáltak. A Philips felé a vállalat kitettsége óriási volt, hiszen 2004-ben még a holland társaság a teljes árbevételük több mint 90 százalékát adta. Itt tanulták meg a rugalmasságot, amely Rácz Gyula ügyvezető, tulajdonos szemében ma is az egyik legfontosabb versenyelőnyük. A vevői sorleállások miatt sokszor éjjelente vagy hétvégén kellett az üzembe menni megoldani a problémát – emlékszik vissza a kezdetekre. Az innovatív problémamegoldásokkal többször sikerült újraindítani a Philips sorait. A rugalmasság mellett a szakértelem is célravezetőnek bizonyult. Rácz Gyula úgy tartja: ha nincs az életében az ötéves szerszámkészítői szakiskola, akkor nincs az egész gyár és a vállalkozás sem. Később gépészmérnöki, illetve közgazdászdiplomát is szerzett, amit szintén jól hasznosít a különböző banki ügyletek során.

A Philips kivonulása miatt 2004-től folyamatosan „távolodtak” el a holland cégtől, és 2010-ben zárták be a nekik termelő gyáregységet. Később már a Robert Boschtól, a Siemenstől, az Auditól, illetve nagyobb multinacionális vállalatoktól érkező további megrendelésekből tudták pótolni a kieső piaci részt. A Julius-Globe árbevétele, EBITDA-ja, személyi jellegű ráfordításai 2013 óta minden évben folyamatosan növekednek. 48-julius-globe.jpgEzt sok egyéb tényező mellett a technológiai fejlődéssel, a több lábon állással, a különböző iparágaknak való beszállítással érték el. „A piac állandóan változik, sosem lehet hátradőlni” – hangsúlyozza Rácz Gyula.

Egyébként az üzem egy elkülönített irodájában beszélgetünk, és mindössze egyetlen fal választ el attól a garázsméretű helyiségtől, ahonnan maga a vállalkozás indult mintegy húsz éve. A korszerű CNC-köszörűk és -esztergák mellett kilenc CNCmegmunkálóközpontjuk is van.

Immár a hatodik öttengelyes CNC-gépüket tervezik megvásárolni. „Ez is azon iparágak közé tartozik, ahol az ember nem állhat meg a fejlődésben – mondja Rácz Erika. – Évről évre precízebb, nagyobb műszaki tartalmú, automatizált berendezések kerülnek ki a piacra, így a vevőink is precízebb alkatrészeket kívánnak meg tőlünk, amelyeket csak korszerű, nagyobb pontosságot biztosító forgácsológépekkel lehet előállítani.”

Az első két szimultán öttengelyes gépet éppen a 2008-as válság kirobbanása előtti hónapokban vásárolták. Mivel megcsappant a rendelési állomány, így bőven jutott idő arra, hogy a kollégák elsajátítsák az akkoriban újdonságnak számító szerkezeteken való megmunkálást. A cégvezető elmondása szerint emiatt, valamint azért tudtak hamar kilábalni a krízisből, mert gyorsan reagáltak, illetve – bár akkor még nem tudatosan – több lábon álltak, már abban az időben is több iparágnak szállítottak. Emellett fontos tényező volt az is, hogy nem volt forgóeszközhitelük, ezt mindig is saját forrásból oldották meg. Számukra kedvezőnek bizonyult, hogy az energiaiparban másfél éves eltolódással jött a válság: 2009-ben még jelentős megrendeléseket kaptak a legnagyobb partnerüktől, a Siemenstől. A krízis tanulsága tehát számukra az, hogy válságban tényleg fejleszteni kell. Nagy előny, ha a forgóeszközt saját forrásból tudja megfinanszírozni egy vállalat, s minél szélesebb a vevői portfólió, annál biztosabb a jövő.

Magyarországi és külföldi partnercégek megbízásából évek óta kísérleti kutatás-fejlesztést is végeznek. Figyelemmel kísérik az Ipar 4.0-s folyamatokat érintő fejlesztéseket is, amelyeket az általuk tervezett, gyártott és beüzemelt berendezésekbe, készülékekbe építenek be, mint pl. lézeres- és optikaiszenzorhálózatokat, kamerarendszereket, valamint automatizált szerelőrendszereket. Ezáltal segítik elő a vevőiknél a gyártástechnológiai folyamatok fejlődését és a gyártási kapacitás növelését.

A tulajdonosok számára a szakképzés továbbra is fontos része a cég működésének. Az elmúlt 11 évben közel kétszáz ipari tanuló töltötte náluk szakmai gyakorlatát. Több pályaorientációs programban vesznek részt annak érdekében, hogy minél több tanulóval ismertessék meg a szakmát, valamint bevonzzák a fémiparba a műszaki érdeklődéssel és adottságokkal rendelkező diákokat. Mindennapi működésükön keresztül érzik a megfelelő szakemberek értékét. Közben bíznak benne, hogy növekszik a fémipari, gépipari ismereteket igénylő szakmák népszerűsége a fiatalok körében.

Forrás: BÉT50


8 comments

  • admin

    március 30, 2026 at 10:01 de.

    Ut wisi enim ad minim veniam, quis nostrud exerci tation ullamcorper suscipit lobortis nisl ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis autem vel eum iriure dolor in hendrerit in vulputate velit esse molestie consequat, vel illum dolore eu feugiat nulla facilisis at vero eros et accumsan et iusto odio dignissim qui blandit praesent luptatum zzril delenit augue duis dolore te feugait nulla facilisi.

    • admin

      március 30, 2026 at 10:01 de.

      Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit, sed diam nonummy nibh euismod tincidunt ut laoreet dolore magna aliquam erat volutpat.

      • admin

        március 30, 2026 at 10:01 de.

        Duis autem vel eum iriure dolor in hendrerit in vulputate velit esse molestie consequat, vel illum dolore eu feugiat nulla facilisis at vero eros et accumsan et iusto odio dignissim qui blandit praesent luptatum zzril delenit augue duis dolore te feugait nulla facilisi.

  • admin

    március 30, 2026 at 10:01 de.

    Ut wisi enim ad minim veniam, quis nostrud exerci tation ullamcorper suscipit lobortis nisl ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis autem vel eum iriure dolor in hendrerit in vulputate velit esse molestie consequat, vel illum dolore eu feugiat nulla facilisis at vero eros et accumsan et iusto odio dignissim qui blandit praesent luptatum zzril delenit augue duis dolore te feugait nulla facilisi.

    • admin

      március 30, 2026 at 10:01 de.

      Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit, sed diam nonummy nibh euismod tincidunt ut laoreet dolore magna aliquam erat volutpat.

      • admin

        március 30, 2026 at 10:01 de.

        Duis autem vel eum iriure dolor in hendrerit in vulputate velit esse molestie consequat, vel illum dolore eu feugiat nulla facilisis at vero eros et accumsan et iusto odio dignissim qui blandit praesent luptatum zzril delenit augue duis dolore te feugait nulla facilisi.

  • admin

    március 30, 2026 at 10:01 de.

    Nam liber tempor cum soluta nobis eleifend option congue nihil imperdiet doming id quod mazim placerat facer possim assum. Typi non habent claritatem insitam; est usus legentis in iis qui facit eorum claritatem. Investigationes demonstraverunt lectores legere me lius quod ii legunt saepius. Claritas est etiam processus dynamicus, qui sequitur mutationem consuetudium lectorum. Mirum est notare quam littera gothica, quam nunc putamus parum claram, anteposuerit litterarum formas humanitatis per seacula quarta decima et quinta decima. Eodem modo typi, qui nunc nobis videntur parum clari, fiant sollemnes in futurum.

  • admin

    március 30, 2026 at 10:01 de.

    Nam liber tempor cum soluta nobis eleifend option congue nihil imperdiet doming id quod mazim placerat facer possim assum. Typi non habent claritatem insitam; est usus legentis in iis qui facit eorum claritatem. Investigationes demonstraverunt lectores legere me lius quod ii legunt saepius. Claritas est etiam processus dynamicus, qui sequitur mutationem consuetudium lectorum. Mirum est notare quam littera gothica, quam nunc putamus parum claram, anteposuerit litterarum formas humanitatis per seacula quarta decima et quinta decima. Eodem modo typi, qui nunc nobis videntur parum clari, fiant sollemnes in futurum.

Comments are closed.


A NAVIGATOR CSOPORT TAGJA

Julius-Globe Kft.

Teljeskörű fémipari megoldások: egyedi és kisszériás gyártás mérnöki támogatással, tervezéssel és K+F megközelítéssel.


FÉMIPARI TUDÁSKÖZPONT

1998 óta


VÁRJUK MEGKERESÉSÉT

Lépjen velünk kapcsolatba

info@jglobe.hu

+36 (96) 543 281

H-9081 Győrújbarát, István u. 176.