MAZAK iSmart gyárlátogatás Japánban

október 20, 20178
post_12-1280x853.jpg

Nemrég a Yamazaki család által alapított MAZAK gyárakat látogattuk meg Japánban. Az idei EMO kiállításon a MAZAK központi témája az IPAR 4.0 volt. A standon többek között bemutatta az iSmart Factory koncepcióját, melyet az Oguchi gyárban személyesen is megtekinthettük. E mellett látogatást tettünk a cég technológiai központjában, a Minokamo és Seiko gyáregységekben, ahol az additív eljárás mellett a többfunkciós megmunkáló gépeket (INTEGREX), a legújabb generációjú CNC megmunkáló és CNC eszterga gépeket mutatták be, illetve az Optonics gyárban is jártunk, ahol a lézervágó gépek földalatti gyártása történik.

A MAZAK gyárat Sadakichi Yamazaki alapította 1919-ben Nagoyában. Először szalmaszőnyeg készítő gép gyártásával foglalkozott, majd az ipari fadaraboló gépek gyártása után 1928-ban elkezdte a szerszámgépek, esztergapadok és fúrógépek gyártását. Ez adta meg az alapot a mai MAZAK gyártóvállalat folyamatos fejlődéséhez. A MAZAK világszinten is a vezető szerszámgyártók körébe tartozik. Gépeinek körülbelül 30%-át Európában értékesíti.

Na de hogyan lehet eljutni egy iSmart gyár megtervezéséhez és kivitelezéséhez?

A MAZAK a saját első rugalmas gyártási rendszerét 1981-ben kezdte, ekkor már robotok juttatták el a megmunkáló gépekhez a nyersanyagot. 1983 és 1986 között a gyártás hatalmas fejlődésen ment keresztül. Megteremtették az alapjait a gépek közötti kommunikációnak (m2m), a termelés elkezdte használni a számítógépet, a számítógépes rendszer akkor még egyoldalúan kommunikált a termeléssel. 1998-ban már megtörtént az oda-vissza számítógépes kommunikáció. 2006-tól kifejlesztették az eFactory-t, ahol a gyártócellák már önállóan dolgoztak, a tokmánycsere is robottal történt. Ezt követte 2017-ben az iSmart gyár.

Mi is az iSmart gyár?
A Mazak iSmart Factory három alap pillérre épül: a SMOOTH Technológiára, az új SmartBox-ra, amely gyorsabb adatelemzést biztosít megnövelt biztonság mellett; és az MT Connect szabványos kommunikációs protokollra. A részegységek úgy kapcsolódnak egymáshoz, hogy elősegítsék a gyártási adatok valós idejű megosztását a gyártósor és az irodák között, ami rövidebb átfutási időket, csökkentett folyamatbeli raktárkészletet és alacsonyabb közvetett megmunkálási költségeket eredményez a gyártók számára. A világ leggyorsabb CNC vezérlője és a Smooth Process Support (SPS) gyár menedzsment szoftverét magába foglaló SMOOTH Technológia áll a Mazak Industry 4.0 infrastruktúrájának középpontjában.
Az SPS olyan szoftvermodulokat tartalmaz, amelyek hasznos információval szolgálhatnak a menedzsment számára. A megmunkálási program generálása, a központosított eszközkezelés, a gyártási ütemezés és a gépállapot valós időben történő távfelügyeletéig terjedő funkciók révén az adatok hálózaton keresztüli megosztása a legmagasabb hatékonyságot biztosítja az üzem vagy a rendszer irányítóinak.  Tapasztalatuk szerint  ezzel 30 százalékkal csökkenthető a megmunkálási idő, összekapcsolja a teljes gépparkot és valós idejű ellenőrzési és elemzési lehetőséget biztosít.
Az egy hetes látogatás alatt a technológiai újdonságok mellett a Yamazaki család, a MAZAK elnök vezérigazgatója, Tomohisa Yamazaki illetve a cég felső vezetősége és magyar képviselete gondoskodott a tradicionális értékek megismertetéséről is, amely szintén lenyűgözte a magyar csapat mellett az összes többi ország vendégét is.

Forrás: MAZAK, MIMTA2017

8 comments

  • admin

    március 30, 2026 at 10:04 de.

    Ut wisi enim ad minim veniam, quis nostrud exerci tation ullamcorper suscipit lobortis nisl ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis autem vel eum iriure dolor in hendrerit in vulputate velit esse molestie consequat, vel illum dolore eu feugiat nulla facilisis at vero eros et accumsan et iusto odio dignissim qui blandit praesent luptatum zzril delenit augue duis dolore te feugait nulla facilisi.

    • admin

      március 30, 2026 at 10:04 de.

      Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit, sed diam nonummy nibh euismod tincidunt ut laoreet dolore magna aliquam erat volutpat.

      • admin

        március 30, 2026 at 10:04 de.

        Duis autem vel eum iriure dolor in hendrerit in vulputate velit esse molestie consequat, vel illum dolore eu feugiat nulla facilisis at vero eros et accumsan et iusto odio dignissim qui blandit praesent luptatum zzril delenit augue duis dolore te feugait nulla facilisi.

    Nam liber tempor cum soluta nobis eleifend option congue nihil imperdiet doming id quod mazim placerat facer possim assum. Typi non habent claritatem insitam; est usus legentis in iis qui facit eorum claritatem. Investigationes demonstraverunt lectores legere me lius quod ii legunt saepius. Claritas est etiam processus dynamicus, qui sequitur mutationem consuetudium lectorum. Mirum est notare quam littera gothica, quam nunc putamus parum claram, anteposuerit litterarum formas humanitatis per seacula quarta decima et quinta decima. Eodem modo typi, qui nunc nobis videntur parum clari, fiant sollemnes in futurum.

Comments are closed.

A NAVIGATOR CSOPORT TAGJA

Julius-Globe Kft.

Teljeskörű fémipari megoldások: egyedi és kisszériás gyártás mérnöki támogatással, tervezéssel és K+F megközelítéssel.

FÉMIPARI TUDÁSKÖZPONT

1998 óta

VÁRJUK MEGKERESÉSÉT

Lépjen velünk kapcsolatba

info@jglobe.hu

+36 (96) 543 281

H-9081 Győrújbarát, István u. 176.